Helyi piacok, kistermelők, szövetkezők
   
Piaci napok tapasztalatai
 

 

 

Kezdőlap / Bevezető

 

       

A helyszín biztosítása. /higiéniás szempontok, áram vételi lehetőség, külsőségek, hangulat /

A piac várható árusainak számától függően kell megválasztani a helyszínt és annak méretét. Célszerű olyan helyszínt választani, amelynek igénybevételéért nem kell, illetve csak formális összeget kell fizetni. Ez fontos azért, mert az árusoktól kért helypénz a termékek árában jelenne meg. Jó helyszínnek számíthatnak a szövetkezetek saját telephelyei, az Önkormányzatok tulajdonában lévő közterületek, plébánia hivatalokhoz tartozó telkek, cserkészházak telkei, esetleg vállalkozók, vagy magánszemélyek saját telkei. Fontos, hogy a helyszínen, vagy annak közelében az árusoknak illemhely elérhető legyen. Ugyancsak fontos, hogy a helyszínen áramvételi lehetőség legyen, mert lehetnek olyan árusok, akik hűtőszekrényből, vagy hűtőpultról szeretnének árusítani. Tapasztalatból tudjuk és ezért említjük, hogy célszerű a piac egy megfelelő pontján egy „kóstoló asztalt” kialakítani,

 

 

ahol az árusok által felajánlott – minimális mennyiségű – árukból kóstolni lehet. A piac szervezői csoportjából egy-két asszony szeleteli és megkeni zsírral a kenyeret, felvágja hagymát, kínálja a töpörtyűt, kitölt egy pohárka bort, stb. Az asztal körül ragyogó alkalom kínálkozik beszélgetésre és kapcsolatok építésére . A piac bejáratánál és területén egy-egy nemzeti színű zászló jelezheti a piac hazai jellegét. Mivel az áramvétel lehetősége adott egy erősítő berendezés is telepíthető. Ezen keresztül időnként lehet szólni a közönséghez, illetve egy-egy 20 percre a Kárpát-medence zenéiből lehet sugározni. ( népzene, tánczene, operett ) Fontos, hogy ne végig szóljon a zene, legyenek csendes időszakok. Fontos, hogy a zene ne harsogja túl a beszélgetni szándékozókat és hogy ne az u.n. duc-duc „világzene” dübörögjön. A piac végeztével a helyszínt ki kell takarítani, eredeti állapotában kell visszaadni tulajdonosának. Meg lehet hirdetni azt is, hogy a piac végeztét egy szerény közösségi mulatozás követi , ahol egy két bogrács körül beszélgetés, koccintgatás, nótázás és tánc mellett lehet bevárni az estét és ahol az árusok és vásárlók közelebb kerülhetnek egymáshoz, megismerhetik egymás problémáit és örömeit ezzel is erősítve a szolidaritást.

A helyi média szerepe és feladatai

A piac propagálása a médiákon keresztül sok pénzt felemészthet. Ez nem kívánatos, mert ezek a költségek is az árban jelentkeznének. A legtöbb városi és falusi helyszínen ma már léteznek helyi kábel TV-s társaságok és helyi újságok. Meg kell értetni ezek tulajdonosaival, hogy az ő érdekük is a helyi piaccal kapcsolatos hírek propagálása. Interjúk, cikkek segítségével kell a vásárlók széles körét tájékoztatni a piacról, annak helyszínéről, az áruk típusáról, az árszínvonalról és arról, hogy mi a célja az ilyen típusú piacoknak. A piac tényéről olcsó szórólapokat is kell készíteni és ezeket a helybéli diákok közreműködésével, vagy a helyi postás segítségével kell a postaládákba juttatni. Be kell indítani a beszélgető fórumokat a piacról a közösségi helyszíneken (vendéglő, posta, terménybolt stb.). A helybéli plébánost, és/vagy lelkészt is fel kell kérni, hogy alkalmanként hirdesse meg a piacot, ahol jó emberek találkozhatnak és vásárlás közben is a szolidaritásukat fejezhetik ki egymás iránt. A (média) támogatóknak tisztában kell lenniük azzal a ténnyel, hogy ezek a helyi piacok az "ötletgazda" és segítői részére nem hoznak üzleti sikert. A bevétel teljes körűen az árusoknál marad. Szerény helypénzt az üzemeltető szedhet a piac fenntartás kölktségének fedezésére.

Termékek és árak.

A termékek hazai szezonális termékek – zöldségek, gyümölcsök – de természetesen szóba jöhetnek a méz, tojás, tejtermékek, pékáruk, hús félék, virágok, sőt a hazai kézművesség termékei is. Az üzemeltető ragaszkodik ahhoz, hogy az árusok az aktuális napi kiskereskedelmi ár alatt minimum 15-20%-kal kínálják portékáikat. Ahogyan az a „Cél”-ban meg van fogalmazva úgy kell alakítani az árakat. A jó hazai minőség és a méltányos ár fogják vonzóvá tenni a termelői piacoknak ezt a formáját. Azok az árusok, akik ezt a szándékot nem értik meg és akár a minőséggel, akár az árral rontják a piac hírnevét, ki kell zárni a piaci napokról. Meggyőződésünk, hogy ilyen árakkal is messze jobban fognak járni a termelők, mintha felvásárlónak adnák át termékeiket, vagy nagybani piacokon értékesítenék azokat.

APEH, ANTSZ, közegészségügyi és állat-egészségügyi szempontok.

A szóban forgó piacokon a számlaadási, adózási kötelezettség és bizonyos áruknál az ANTSZ és állat-egészségügyi megfelelőség az árusok felelősségi körébe tartozik. Az ezzel kapcsolatos esetleges visszaélésekért a piac üzemeltetői első helyen felelősségre nem vonhatóak. A piaci helyszín közegészségügyi vonatkozásait szervezők garantálják. (Szervezők ellenőrzik, hogy az árusok rendelkeznek-e őstermelői igazolvánnyal, illetve azt, hogy termékeik forrását tudják-e igazolni.)

Amire külön is oda kell figyelni:

Parkolási lehetőségek biztosítása.

A helyszín megválasztásánál figyelemmel kell lenni arra a tényre is, hogy sokan autókkal érkeznek a piacra. A közelben a lehetőségek szerint parkolási helyet kell biztosítani. Sem a parkolás folyamata, sem a piac körüli mozgás nem gátolhatják a piac körüli szokásos napi közúti forgalmat.

Összegzésként:

A Pesthidegkúton, 2006 óta megtartott piaci napok nagy sikert arattak a vásárlók és árusok körében egyaránt. Mindenki bíztatja az üzemeltetőt /Szilágyi Zsoltot/, hogy ezt a szép kezdeményezést folytassa. Annak érdekében, hogy ilyen hazai piacok minél nagyobb számban nyissák meg kapuikat, fogom serkenteni és támogatni ezeket a kezdeményezéseket. Tehetségem és lehetőségeim szerint részt fogok venni a vonatkozó törvények és rendeletek alakításában is.