Helyi piacok, kistermelők, szövetkezők
   
Miért van szükség helyi agrár piacokra?
 

 

 

Kezdőlap / Bevezető

 

       

Közismert tény, hogy a jelenlegi viszonyok között a termékek piaci árának cirka 80%-a felvásárlókon keresztül a feldolgozókhoz és a kereskedőkhöz kerül és csupán 20% marad a termelőknél. A 80%-ból 15-20% a feldolgozóknál, 60-65% a kereskedőknél csapódik le.

 

Amennyiben a termelőket és fogyasztókat úgymond közelebb sikerül hozni egymáshoz, kikapcsolva, illetve minimalizálva a kereskedelem lefölöző hasznát – amely részben jogos, de nagyobb részben a helyzeti előnnyel való visszaélésből adódik – mindkét fél, a termelő és a fogyasztó is jól járnak. Tágabb értelemben ez az ország egészének is előnyös, mert a belső piac erősödhet általa.